Horror történetek

Sziasztok! Ezúttal a borzongató, ijesztő és nyomasztó történetek írásához szeretnék néhány támpontot adni. Ahogy mindig, most is megemlítem, hogy nem vagyok hivatásos író, szóval ezt a cikket sem kell szentírásnak tekinteni – csak egy gyakorlati útmutatónak, ami reményeim szerint segít az írásban.

A legtöbb horror a két egyik legalapvetőbb emberi reakcióra épít: a félelemre és/vagy az undorra. Mielőtt rátérnék a konkrét írással kapcsolatos dolgokra, először vizsgáljuk meg, mi az a félelem és az undor, valamint mi az, amitől félünk és undorodunk. Ezeket az érzéseket mindenki megtapasztalta. Nézzük a félelmet: a szívünk hevesen ver, az izmaink megfeszültek, és a hideg veríték csorog a hátunkon. Ennek az a kiváltója, ha fenyegetővel állunk szemben – még ha a józan eszünkkel tudjuk, hogy nem vagyunk igazi veszélyben. Mindenkinek más-más a félelme, de akad néhány dolog, ami a legtöbb emberből előhozza ezt az érzést kortól, nemtől és minden egyébtől függetlenül. Az undorral hasonló a helyzet, számos dolog akad, ami szinte mindenkinél ugyanazt váltja ki. Amikor forog a gyomrunk, és már attól is piszkosnak érezzük magunkat, hogy rápillantunk a viszolygásunk tárgyára.

Ez a két érzés egyvalamire vezethető vissza: az életösztönre. Nagyon sok olyan dolog van, ami a legtöbb embernél képes kiváltani a két reakció valamelyikét – vagy akár a kettőt együtt. A félelem felkészít arra, hogy támadj vagy menekülj, az undor pedig arra ösztönöz, hogy tartsd magad távol az adott dologtól, vagy ha már kontaktusba kerültél vele, szabadulj meg tőle minél hamarabb. Nézzünk néhány konkrét példát magyarázattal:

•  Pókok, rovarok, hüllők, kígyók, stb… – sok közülük szúr, harap, csíp, mérgez, jobb őket nem bolygatni!
• Ijesztő mosoly – hasonlít a vicsorgásra. Ha valami rád vicsorog, nagy eséllyel támadni készül.
• Túl mozdulatlan arc – nem tudod kiszámítani, mire készül, lehet, hogy veszélyes! (Pl: maszkok, túl élethű bábuk, de a kígyók kifejezés nélküli tekintete is ide tartozik.)
• Sötét – mert nem tudod, kicsoda, micsoda és honnan fenyeget.
• Hullák, belsőségek, vér, testnedvek, csúnya betegségek – VIGYÁZZ, FERTŐZ!
• Cápák, medvék, tigrisek és egyéb ragadozók – sokkal nagyobbak és erősebbek az embernél, és többen közülük szívesen megvacsoráznának téged is. A nagy karmok és hegyes fogak látványa már eleve félelmetes.
• Magasság, tűz, víz – gondolom, ezekhez nem kell külön magyarázat.
• Szűk, zárt helyek, például kripták, koporsók, barlangok, szekrények – elfogy a levegő és megfulladsz, rád omlik és megfulladsz, esetleg ott ragadsz, mert nem találod a kijáratot és megfulladsz.
• Fájdalom – amellett, hogy borzalmas érzés, még az adott testrészeink sérülését vagy funkcióvesztését is jelezheti.
• Sikítás – vigyázz, egy fajtársad bajban van, menekülj!
• Morgás – ez a valami támadni fog! (A horrorfilmekben ezért előszeretettel használják a nagyon magas, sikolyra emlékeztető, vagy éppen mély, morgásszerű hangeffekteket.)
• Halál – úgy vagyunk kódolva, hogy élni akarunk, és normális esetben a szervezetünk arra törekszik, hogy a működése fennmaradjon. Ha valami ezt veszélyezteti: EL ONNAN, DE GYORSAN!

És most legvégül az igazi aduász, ami MINDIG működik:

Az ismeretlen – az előző pontokban is akadt néhány olyan elem, ami pont attól félelmetes, hogy nem ismerjük. Ha horrort írsz, ez az „ismeretlen” lehet a legjobb barátod. Hidd el, nem tudsz olyan borzalmas szörnyeteget megalkotni, ami ezzel vetekedhet – és erre többször is vissza fogok utalni a cikkben.
Lehet, hogy a felsorolásban szereplő több félelmedet is legyőzted, vagy esetleg benned sem voltak, de biztosra veszem, hogy át tudod érezni az ezektől való rettegést.

Másodjára… nem, még mindig nem az írás következik. Inkább próbáljuk megfejteni, hogy miért szeretünk ilyeneket nézni vagy olvasni, ami az elménkben lapuló egyik legősibb kapcsolót birizgálja. Mert izgalmas. A félelem megnöveli az adrenalinszintet, és ez jó érzés. Mert egy félelmetes kalandtól bátornak – és túlélőnek – érezhetjük magunkat, ami szintén jó. Még akkor is, ha ezt a kalandot kényelmesen a tévé/könyv/monitor előtt ülve teljes biztonságban éljük át.

A horror írott formában meglehetősen nehéz műfaj. A filmekben számos eszköz áll a készítők rendelkezésére, amivel könnyű nyomasztó atmoszférát teremteni: zene, megvilágítás, gyors vágások. Ezeket az írónak mind leírással kell helyettesíteni. A horrorban nagyon fontosak – a műfajok között talán a leginkább – a jól elhelyezett, kellően részletes leírások (a túlírás természetesen itt is hiba). Ne csak a látványról írj, hanem vonj be minél több érzékszervet. Hadd érezze a szereplőd a hullaszagot, a hideget, a rém leheletét a tarkóján! Ha E/1-ben vagy, egy kicsit nehezebb a helyzet. A karaktered retteg, és ez meglehetősen beszűkült tudatállapot, ilyenkor inkább a belső folyamatokat próbáld átadni – a külvilágból ugyanis abban a helyzetben nagy eséllyel csak a veszélyt, illetve a lehetséges menekülőutat érzékeli.

A másik, ami fontos egy horrorban, az a mértékletesség. A feszültség ne legyen állandó, mert az olvasó megszokja, és néhány oldal múlva már nem lesz hatásos. Időről-időre oldani kell a feszültséget, majd újra fokozatosan felépíteni azt. Ez igaz a hentelős-mészárlós horrorokra ugyanúgy, mint azokra, amik csak a lélektannal operálnak.

A hangulat megalapozásához egyik legfőbb részlet a helyszín, pontosabban annak az ábrázolása. Mindegy, hogy egy megszokott horror-helyszínt választasz, vagy elrugaszkodsz a sablonoktól, a következőkre kell figyelni:

• A főhős NE lássa át teljes egészében a teret. Itt is bejön a képbe az ismeretlen: ha nem tudja, mi vár rá mondjuk egy ajtó mögött, vagy mi ugrik elő, ha kinyit egy dobozt, félni fog. És ha jól adagolod a feszültséget, az olvasó úgy szintén. Ez abban az esetben is működik, ha egy teljesen hétköznapi környezetbe helyezed a történetedet.
• Részletezd! Nem kell hosszú körmondatokat írni, de próbáld meg az olvasót bevonni a „díszletedbe”. Az apró utalások, hogy a szereplőd mit érez, jóval átélhetőbbé teszi a sztorit.

És most elérkeztünk a szereplőkhöz. Mivel egységes szabályt nem tudok mondani, nézzünk két lehetőséget:

• A szemszögszereplőt (nem feltétlenül E/1) fenyegeti valami/valaki, vagy ijesztő helyzetbe kerül: Ebben az esetben a főhőst tedd érdekessé. Azért nem írtam pozitív hőst, mert igazából neki sem feltétlenül szükséges „jónak” lennie. De legyenek átlátható motivációi és életszerű reakciói. Az „ellenfél” (azért idézőjelben, mert nem kell, hogy személy legyen az) viszont maradjon homályban (ismét az ismeretlen). Te magadnak tervezd meg, hogy mit miért tesz, de ne tárj mindent az olvasó és a főhős elé. Minél többet mutatsz belőle, annál kevésbé lesz félelmetes – mert az olvasó megismeri, kiszámítható lesz, még rosszabb esetben megsajnálja, emberivé és esendővé válik, tehát jóval kevésbé látszik veszélyesnek.
• A szemszögszereplő a gonosz (vagy gonosszá fog válni): A hidegvérű, esetleg őrült gyilkosok mindig ijesztőek. Pláne, ha az olvasó elé tárják a saját eltorzult érzékelésüket, nekik logikus, de a hétköznapi emberek számára hátborzongató gondolkodásukat. Ilyen esetben a leghatásosabb, ha minél kevesebb narrátori magyarázással, „természetesen” adsz bepillantást a főhősöd elméjébe.

 

A horroroknál elég gyakran – a legtöbbször – használt fogás az, ha az író baljóslatú nyitott véggel zárja le a történetet. Akik nem szeretik a horrort, ezt szokták a leginkább kifogásolni, pedig a véleményem szerint nagyon jó módszer arra, hogy az olvasás (vagy filmnézés) közben felgyülemlett feszültség ne múljon el nyomtalanul. Én magam is jobban szeretem ezt a megoldást, amikor a szerző hagy egy kis utalást a befejezésnél, hogy a rémségeknek nincs vége, és az egész valamikor, valahogyan még folytatódni fog, amit az olvasó/néző már nem fog látni (ismét bejön az ismeretlen).

És ha már borzongás, a thrillerről is ejtek néhány szót. Azért csak néhányat, mert elsősorban filmes műfaj, illetve nem olyan könnyű elválasztani a horrortól. A thrillerek inkább a borzongatásra és a feszültségre mennek rá, nem pedig a hirtelen sokkolásra. Ennél a lassabb tempó és a feszültség folyamatos növelése a lényeg. Az ismeretlen itt is nagy segítségünkre lehet. Létezik azonban olyan megoldás is, amikor az olvasó sokkal több ismerettel rendelkezik, mint a szereplők. Itt a feszültség forrása az, hogy tudjuk, hogy valami szörnyűség fog történni, mégis tehetetlenül nézzük a végzetük felé sodródó hősöket. Ezt a fajta suspense-t Alfred Hitchcock teremtette meg – ahogy a modern értelemben vett thriller műfaj alapjait is neki köszönhetjük.

A cikk elején írtam, hogy ez nehéz műfaj, ezért javaslom, hogy mielőtt hozzáfognál az íráshoz, olvass a témában neves szerzőktől is. Például Stephen Kingtől, Dean R. Knootztól vagy Edgar Allan Poe-tól – de a lista természetesen elég hosszan sorolható.

Mivel ennyit beszéltem a feszültségről, annak a fokozásáról és oldásáról, akkor jöjjön egy megoldás, amivel óvatosan kell bánni: a humorral. A humor és a horror nem fér meg egymással – az egyik elég könnyen kioltja a másikat. A feketehumor is ezért létezik: nevessük ki, amitől félünk, és mindjárt nem találjuk ijesztőnek. (Ezért viccelődnek a halállal, a betegségekkel, a háborúkkal – nem feltétlenül tiszteletlenségből, hanem pont ellenkezőleg. Mert valójában félnek tőlük, és ezt akarják tompítani.) Ha nem is lehetetlen, de tényleg nehéz összeegyeztetni a kettőt – a sztori óhatatlanul is erősen valamelyik felé fog billenni.

Köszönöm, hogy elolvastál, remélem, sikerült ismét néhány hasznos információval szolgálnom. A következő témám már nem lesz nyomasztó: ezúttal a humort fogom kivesézni.

 

Üdv: Xwoman

 

Romantikus történetek II.

A következő, ami felmerülhet egy romantikus sztori kapcsán, hogy az erotikus részek mennyire szükségesek. A véleményem szerint nem feltétlenül azok. Ha kényelmetlen neked a téma, vagy nem szeretsz ilyet írni, hagyd ki nyugodtan. Nagyon sok mindentől függ, hogy mennyi és milyen részletes ágyjelenet fér el egy-egy sztoriban, de kevés megakasztóbb és kiábrándítóbb van egy történetidegen vagy rosszul megírt szexnél. Itt is megfigyelhetők tipikus hibák, ezekből is szedtem össze egy csokorral:

 

1. Virágnyelv – amikor a szerző túl szégyellős vagy nem akar alpári lenni, ezért mindenféle – szerinte – szebben hangzó szinonimákat használ. Találkoztam már teljesen gyerekes, vagy saját maga alkotta megnevezésekkel (igen, a Mazsiszerte elhíresült húskard is ebbe a kategóriába tartozik), esetleg köztes megoldásként a latin megfelelőket használja (extrém esetben ráadásul latinul betűzve). Ezek egyike sem igazán szerencsés megoldás, mert a végeredmény sok esetben komikus lesz. Persze, létezhet olyan karakter, akinek a szemszögéből ez karakterhű és rendben van, de attól még ebben a formában elég kínos és nehéz komolyan venni.
2. Túl natúr – az előzőnek pont az ellenkezője, amikor az író még véletlenül sem hagy semmit az olvasó fantáziájára. Ez nem feltétlenül hiba, viszont borzasztóan kiábrándító tud lenni, ha elüt a történet többi részétől.
3. Mint a nyulak – amikor a pár lépten-nyomon egymásnak esik. Ha nem kifejezetten pornót írsz, akkor ezt érdemes kerülni, mert így könnyen hangsúlyát veszti a sztori cselekményének érdemi része.
4. OOC – amikor a szereplő a minél epikusabb ágyjelenet kedvéért totál kifordul önmagából. Például az addig pironkodó, a fiú szemébe is csak félve pillantó lányból nem lesz már az első alkalommal gátlásoktól mentes lepedőakrobata.
5. Fogalmam sincs, mit csinálok – a legeslegrosszabb helyzet, amikor az írónak (gyakran személyes tapasztalat híján) becsúszik a szövegbe pár anatómiai pontatlanság. Ez azonnal hazavágja a legjobban megírt jelenetet is.
6. Csak akció – amikor a szerző leírja, hogy ki hogyan és mit csinál, de az érzéseket-érzeteket teljesen kihagyja. Így a jelenet száraz és unalmas lesz.

 

Ejtek még néhány szót a mellékszereplőkről is. Elég sok kezdő író elköveti azt a hibát, hogy egyedül a főhősök kidolgozására fordít időt, a mellékszereplők pedig majdhogynem csak díszletként funkcionálnak. Pedig ők is megérdemlik, hogy időt fordítsunk rájuk. Sokat dob a történeten, ha mondjuk a főszereplő riválisának átérezhető a motivációja, vagy ha a segítő barátnak összetett a jelleme.

 

A cikk elején azt írtam, hogy a romantika bármivel kombinálható, ezért most jöjjön a teljesség igénye nélkül, hogy egy szerelmi szál miként tudja színesebbé tenni a különféle műfajokat. A reált, a humort és a drámát nem részletezem – gondolom, ezeknél mindenkinek egyértelmű a kapcsolat –, de nézzük sorra a többit:

 

Krimi: vegyük csak a klasszikus felállást, amiben megöltek valakit, a nyomozó pedig megpróbál rájönni a gyilkos kilétére. És most nézzük meg, hogy növelhetjük a helyzet drámaiságát egy-egy romantikus szállal. Mondjuk mi van, ha a főhős szerelme az áldozat? Vagy ha a nyomozó szemszögében vagyunk, akiben egyre nő a gyanú, hogy a szíve választottja volt a tettes?

Horror: a borzongáshoz hozzáadhat a tény, ha a szereplő nemcsak a saját bőrét menti a rájuk vadászó rémségek elől, hanem a párjáét is. Esetleg külön kellett válniuk a szellemkastélyban? Vagy ha a szerelme az orra előtt áldozta fel magát az ő szabadulásáért?

Kaland: ehhez szintén végtelen példát lehetne hozni a kaland során összekovácsolódott párokról, vagy a bajbajutott, majd megmentett hölgyekről (és urakról).

Fantasy és sci-fi: ezek is elbírják a romantikus szálat, de vigyázat! Nem veszi jól ki magát, ha a fantasy vagy a sci-fi csak egy üres díszlet a románc hátterében.

 

Az itt felsoroltak természetesen csak példák, ezer és ezerféleképp tudod keverni a romantikát a különféle műfajokkal. Én azt mondom, érdemes, hiszen plusz drámát és izgalmat adhat, az olvasók pedig általában szeretik a jól felépített szerelmi szálat. Viszont önmagában is hálás téma, akár a vicces, akár a drámai oldaláról nyúlsz hozzá, akár nyakon öntöd sziruppal, akár a nyers naturalizmust választod.

 

Remélem, sikerült pár hasznos tanáccsal szolgálnom, legközelebb egy újabb műfajjal jelentkezem – a horrorral.

 

Üdv: Xwoman

Romantikus történetek I.

Kedves olvasó! Mint a címből is látszik, ezúttal a romantikus történetek írásához szeretnék egy kis segítséget nyújtani. Ismét fontosnak tartom leszögezni, hogy nem vagyok hivatásos író, amit itt olvashatsz, az nem szentírás, csak az eddigi tapasztalataim alapján összeszedett tanácsok.

 

Ebben a cikkben nem az irodalmi értelemben vett romantikát fogom boncolgatni, hanem amit a köznapi értelemben romantikusnak tartunk, vagyis a szerelmi szálra épülő történeteket. Kezdjük azzal, hogy miért jó romantikust írni? Mert ez a műfaj kortól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül könnyen találhat olvasókra, ráadásul gyakorlatilag akármilyen műfajjal szerencsésen kombinálható, igazi jolly joker. Írhatsz olyan romantikus sztorit, amit a legtöbben átéltek (vagy épp átélik), esetleg olyat, amit csak szeretnének átélni. A lehetőségek végtelenek – bár talán ez a műfaj az, amiben az írók a leginkább szeretik használni a kliséket.

 

Mitől is működik egy romantikus történet (vagy egy másik műfajba beleszőtt szerelmi szál)? A válasz egyszerű: a felek közötti kémiától. Hogy el tudd hitetni az olvasóval, hogy a párosodat az ég is egymásnak teremtette, és együtt KELL legyenek. Ennek feltétele az, hogy a szereplők külön-külön is működőképesek legyenek. NE akarj tökéletes lányt és tökéletes fiút írni (amennyiben hetero sztorin dolgozol, de természetesen az itt leírtak a slashre és femslashre is ugyanúgy vonatkoznak). Jól felépített, összetett karakterekkel ez a kémia jobban összejön. Inkább arra kell törekedni, hogy a szereplők hibáikkal és erényeikkel összhangban legyenek, vagy kiegészítsék egymást, de az olvasónak látnia kell, mi annyira vonzó a másikban.

 

A legtöbb romantikus történet itt tud elcsúszni, ezért összeszedem a leggyakoribb karakteralkotási hibákat. Ezeket általában kezdő vagy fiatalabb írók követik el, és elég sűrűn találkozni velük. Szóval ezeket a párosokat inkább próbáljátok kerülni:

 

1. A főhős én vagyok! – Amikor a történet főszereplőjét az író magáról mintázza. De ha már ő az író, megdobja pár olyan extra tulajdonsággal, amivel ő maga is szeretne rendelkezni, és kész is a Mary Sue. Ezt a karaktert az írók általában a saját ideáljukról (kedvenc színészről, énekesről, esetleg a titokban szeretett szomszéd srácról) mintázott, de még jobban felextrázott szereplővel hozzák össze. A végeredmény a legtöbb esetben az, hogy az olvasó egyik karakterrel sem tud igazán szimpatizálni, a történet pedig inkább komikussá válik.
2. Túl átlagos lány – aki végig azt hajtogatja a sztoriban, hogy ő semmiben sem különleges, ám a (sokszor túl) tökéletes fiú mégis őt választja.
3. Miss Tökély – vagyis ő szintén Mary Sue, akinek egyetlen rossz tulajdonsága sincs, ellentétben a jó tulajdonságait napestig lehetne sorolni. Ő általában a megkeseredett, számtalan tragédiát átélt fiú jégszívét olvasztja ki.
4. ??? – amikor a két fél csak azért van együtt, mert az író így akarja. Nincs kémia, nincsenek látható érzések, üres az egész.
5. Megváltozom érted! – amikor az egyik fél saját kezdeti valójából teljesen kivetkőzik a sztori végére, és csakis a párja kedvéért. Persze, egy jól megírt történetben is van jellemfejlődés, de itt teljes – és hiteltelen – átalakulásról beszélek. Például amikor a züllött rosszfiúból mintafiú lesz, vagy a slasheknél gyakran előfordul, hogy csont heteróból meleg válik.

 

És most következzen a cselekmény. Ha a történeted csak szimplán romantikus, vagy valami más műfajjal ötvözöd, akkor is fenn kell tudnod tartani az érdeklődést. Léteznek sokszor bevált romantikus sémák, ezek közül sorolok fel néhányat – hogy miért jók, és mivel lehet őket elrontani. Természetesen nemcsak ezek léteznek, és ezeket is ötvözheted vagy csavarhatod ízlés szerint.

 

1. Szeretlek-gyűlöllek – amikor a felek eleinte utálják egymást, aztán mégis egymásba szeretnek. Ez talán a legnépszerűbb, és nem véletlenül. A kezdeti szócsaták viccesek, teret ad jellemfejlődésnek, és ha jól írják, az olvasó tövig rágja a körmét, amíg a felek ráébrednek, hogy amúgy szeretik egymást. Viszont ezt is el lehet rontani: ha a kezdeti utálat nincs megindokolva, csak különösebb ok nélkül piszkálják egymást, vagy ha az érzések megváltozása nincs jól felvezetve.
2. Rómeó és Júlia románc – a főhősök majd’ elepednek egymásért, ám bizonyos tényezők miatt nem teljesedhet be a szerelmük. Ez lehet külső (mondjuk tanár-diák kapcsolat, más társadalmi osztály, stb…) vagy belső ok (mert a szereplő a világ másik végére készül költözni, vagy halálos beteg, és nem akarja ezt a terhet a másikra zúdítani, stb…). Ennek a sémának a legnagyobb buktatója, ha az akadályozó tényező nem elég erős vagy mondvacsinált.
3. El kell válnunk, mert… – a felek szeretik egymást, együtt is vannak, csak valami nagyon súlyos közbejön. Az elválás mindig fáj, pláne, ha senki sem akarja. A buktató ennél is ugyanaz, mint az előzőnél.
4. Akkor is megszerezlek! – az egyik fél epekedik, a másik pedig eleinte figyelmen kívül hagyja. Így az epekedő mindent bevet, hogy mégiscsak ő legyen a befutó. A „mindent bevet” része könnyen mutathatja a szereplőt gyenge jelleműnek, manipulálhatónak, vagy épp ellenkezőleg: manipulatívnak, gátlástalannak, ami rosszul is elsülhet.
5. Vége – a nagy szerelem véget ért, a szereplőnek fel kell dolgoznia. Itt nem tudok konkrét hátulütőt írni, hiszen az ilyen történetek eleve nagyon változatosak. Lehet, hogy a másik fél meghalt, vagy pusztán elváltak, lehet végleges válás, esetleg hagyhatsz apró reményt, hogy újra összejöhetnek.
6. Szerelmi háromszög – ez mostanában az egyik legnépszerűbb séma. Igazán jól akkor működik, ha mindhárom karakter van elég érdekes, és mindkét szál egyformán izgalmas, illetve mindkét kapcsolat egyformán erős hatással van a főszereplőre.

 

Folyt. köv.

Üdv: Xwoman

Hogyan legyünk bármivel készen?

Rosszul osztottam be az időmet, és most már nem leszek készen!
Nincs motivációm folytatni!
Nincs ihletem!
Nekem ez nem megy!
Feladom!

Ha a fentiek közül bármelyik elhagyta már a szádat/billentyűzeted, vagy csak sokat bámulsz merev arccal a képernyőre, akkor feltételezhetően problémáid vannak a produktivitással. Rendszerint sokan osztoznak ebben az állapotban, pedig van kiút. Ne hagyd magad, hogy eltántorítsnak az eredményes alkotói tevékenységtől!
Ebben a cikkben összegyűjtöttem pár tanácsot, tippet, trükköt és javaslatot, amelyekkel kivergődhetsz a kifogások gödréből. Speciális tulajdonságuk, hogy többnyire nemcsak az írásra, hanem más szellemi munkára is alkalmazhatóak.

Bármilyen kreatív tevékenységet folytatunk, az agyunkat használjuk, ezért fontos, hogy fizikailag is alkalmassá tegyük magunknak a mentális megerőltetésre. A produktivitás legnagyobb ellensége a fáradtság mellett az alacsony vércukor és a kiegyensúlyozatlan táplálkozás  A szigorú diétát emiatt nem érdemes a határidőre időzíteni, és a nasit sem ilyenkor ajánlott takarékra fogni.

Fokozott koncentrációhoz fokozott agymunka szükséges, ehhez pedig legjobb barátunk a cukor.
Versenyek előtt nem véletlenül tömik cukorral és csokival a gyerekeket. Okosabb egyikük sem lesz tőle, de a cukor valóban jó, mert gyorsan felszívódik, ezáltal az agyad szinte rögtön kap enni. Emellett a cukor rossz is, mert legtöbb formájában nem túl egészséges (na meg persze hizlal). A jó hír, hogy ha elég keményen dolgozik a fejed, akkor a negatív hatásaitól nem, vagy jóval kisebb mértékben kell tartanod, mivel mindet felhasználod.
Cukrot többféleképpen fogyaszthatsz. Magában kiskanállal nem annyira jó ötlet, de embertelen munkamennyiség és veszélyes mértékű mentális fáradtság mellett ez is be tud csúszni. A legjobb a gyümölcs fogyasztása, mert cukor mellett vitaminokat és egészséges dolgokat is viszünk be a szervezetünkbe velük, amelyekkel szintén fokozhatjuk a teljesítőképességünket. Szerencsés banánból ipari mennyiséget bespajzolni ínségesebb időkre, főleg, ha hajlamod van elfeledkezni a külvilágról és az evésről munka közben, nehogy a nagy fókuszálásban éhen pusztulj.

A kiegyensúlyozott feszültségi állapot kulcsfontosságú az aktív mentális munkához. Attól függően, hogy mi tart vissza a bármi elvégzésétől, még a következőket javasolnám:
Ha a problémád az, hogy ellustulsz, kerüld a csokoládét és a krémesebb édességeket. Otthonos, komfortos érzetet adnak, amitől csak még jobban el fogsz lustulni. Cukrozd meg a teád, igyál limonádét, egyél savanyú fagyit. A savanykásabb frissebb ízekkel könnyebben felfrissítheted magad, mint azokkal, amelyek szimplán édesek.
Ha a problémád az, hogy túlságosan felstresszeled magad, és emiatt vagy képtelen rendesen dolgozni, akkor az ellenkezőjét javaslom: a csokoládé és a tej segítenek lenyugodni.

A koffeintől kevésbé érzékeled a fáradtság tüneteit, emellett serkenti a szellemi funkciókat, ezzel könnyebbé téve a koncentrációt. Ne vidd túlzásba, mert nagy mennyiségben szívdobogásod és remegésed lesz tőle, emellett a gyomrodnak sem tesz jót, ezek közül pedig mindegyik csak gátolni fog a munkában. Egy vagy két csésze kávé bőven elég egy napra. A tea alapvetően kedvesebb a szervezetedhez, mint a kávé. Reggelihez érdemes zöld teát fogyasztani, mert hosszú időre elég energialöketet ad, és ha ismét lankadni kezd a figyelmed, fekete teával, kávéval, egyéb koffeintartalmú termékekkel tovább életben tartanod az elmédet.

Ügyelj a testtartásodra is! Félig fetrengve jóval nehezebb magad aktivitásra kényszeríteni, mint ha rendesen ülsz, és kihúzod magad. Ha sokáig görnyedsz, az rossz a szervezetedenek is, akár a tüdőd vagy a gyomrod is megfájdulhat tőle.

Ha az agyadat már ráállítottad a feladatra, akkor kezdődhet az érdemi munka, amelyet igen nehézzé tudnak tenni a különböző figyelemelvonó elemek az ember életében. A produktivitás első és legfontosabb szabálya: takarodj le az internetről! Igen, most. Nem, nem nézheted meg csak az emailjeidet. Nincs kifogás. Mars le a netről.
Minden egyes “csak rápillantok a falamra” jellegű megmozdulással értékes perceket veszítesz. Nem csupán azokat, amelyeket konkrétan netes semmittevéssel töltesz, hanem utána is idő kell ahhoz, hogy a gondolataid visszaálljanok a félbehagyott munkához. Vannak olyanok, akik távol tudják magukat tartani az internettől, de a többség nem ilyen, és még ők is el tudnak kalandozni, ha lankad a figyelmük. Hogy kiküszöböld ezeket, érdemes beújítanod egy netblokkoló alkalmazást a böngésződbe.
Chrome-hoz: StayFocusd
Firefoxhoz: LeechBlock
Ezekkel különbözőféleképpen tilthatod le a neted. Feketelistázhatsz oldalakat, amelyek távoltartanak a bármitől, aminek kész kellene lennie, vagy kivételeket adhatsz meg, miközben letilthatod a teljes interneted. A lényeg, hogy mindent blokkolj, ami visszatart a munkától (a végtelenül lefelé görgetős oldalak különösen veszélyesek). Gondold végig, melyek azok az oldalak, amiken a legtöbb időt töltöd el semmittevéssel! Facebook? Tumblr? TV Tropes? 9gag? Feketelistára velük! Közösségi oldalak általában kapásból kiérdemlik a tiltólistát, de ha stresszes vagy, és úgy érzed, valamelyik szükséges a lelki békéd fenntartásához, és különben sem veszi el sok idődet, akkor azt inkább hagyd. Soha ne tiltsd le a Google Search-öt, mert szükséged lehet rá, hogy utánanézz valaminek.

Ne vond meg magadtól teljesen a szórakozást!
A megfeszített figyelem megerőltető tevékenység, emiatt ha nem engeded magad pihenni, akkor ki fogsz égni. Ne csináld ezt, helyette, időzítsd a szórakozásodat! Ha tudsz önerőből szigorú időbeosztást tartani, kiváló. Ha nem, akkor dolgozz ki jutalmi rendszert. Tehát: amikor elkészülsz az aktuális bármiből X mennyiséggel, akkor megnézheted a következő részét a sorozatnak vagy elolvashatod a következő fejezetét a képregénynek. Extrémebbek a táplálkozásukat is bevonhatják a dologba (de ez ellenjavalt, mert egészségtelen). Minél motiváltabb vagy, annál gyorsabban fogsz tudni dolgozni, és több értelmét fogod látni az alkotó tevékenységnek, ha időnként meg is jutalmazod magad érte.

Teremtsd meg a megfelelő atmoszférát!
Sokan képtelenek csendben dolgozni, másoknak szüksége van valami semleges zajra, amely kizárja a szomszédban bömbölő tévét. Ehhez szerencsére szintén vannak remek oldalak az interneten, csak figyelj, hogy engedélyezd őket a netblokkoló bővítményben Fejhallgató fel.
Rainy Mood – Instant eső.
Go Mix It! – Ezen az oldalon egyszerre négy különböző általad kiválasztott hangeffektet keverhetsz. Kombózhatod a bálnahangokat a szélcsengővel és a macskadorombolással, beállíthatsz hozzá időszakos villámlást, különböző természeti-, állat- és egyéb hangok közül választhatsz, hogy megfelelő alapzajt kreálj magadnak. A kész háttérzajodat le is mentheted magadnak.

Léteznek kifejezetten írásra specializálódott motiváló- és büntetőoldalak is. Lőj be magadnak egy célszószámot és egy időintervallumot, ezek segíteni fognak, hogy elérd:
Final Deadline – Scrawl – Ez egy remek oldal, ahol különböző beállításokkal kialakíthatod a számodra legideálisabb írási környezetet, beállíthatod, hogy az oldal figyelmeztessen, amint lankad a figyelmed, letilthatod a törlés opcióját, állíthatsz be háttérzajt.
Write or Die – HA NEM LESZEL KÉSZ, BAJOK LESZNEK! Alternatív verzió: ha kész leszel, akkor ünneplünk.
Written? Kitten! – Előre meghatározott szószámonként kapsz egy cicát (vagy kutyát vagy nyulat).

Szóval… miért is nem írsz még mindig?

Isobel

Jó tanácsok a TAI-hoz

Kedves Imagine-esek! Már három alkalommal bonyolítottuk le a TAI-t, így szeretnénk összegezni nektek a tapasztalatainkat a játékról. Természetesen nem kőbe vésett szabályok következnek, hiszen mindenkinek más írási módszer válik be, de reméljük, hogy ezzel az útmutatóval segíthetünk a régi és az új TAI-zóknak.

A játék három szakaszból áll, az első a kérések megírása. A játékszabályzatban csak annyit kérünk, hogy ne fanficet és ne az oldal szabályaival ütköző (pl. cselekmény nélküli pornó) történetet kérjetek, de ehhez most szeretnénk hozzátenni egy-két gondolatot:

• A kérés kigondolásakor vedd figyelembe a rendelkezésre álló időt. Az írási időszak egy hónap és néhány nap szokott lenni, ennyi idő alatt kevesen tudnak kisregénnyi terjedelmet összehozni. Tehát javasoljuk, hogy háromból két kérésed (de a legszerencsésebb, ha mind a három) novellányi terjedelemben megírható legyen.
• Ne legyen túl kevés információ a kérésben, ez nem ad elég támpontot a leendő ajándékozódnak. Legalább két-három bővített mondatból (vagy ha felsorolásként adod meg, akkor három-négy elemből) álljon egy-egy kérés.
• Ne legyen túl sok információ a kérésben. Ha nagyon specifikus vagy, az ajándékozód nagy eséllyel azon fog görcsölni, hogy hogyan tudja elhelyezni a sok apró részletet egy történetben, és ez lehet, hogy a novella rovására megy.
• Vedd figyelembe, hogy sok TAI-zó kezdő író, ezért ne várj el olyan írói bravúrokat, amiket te magad sem tudnál megírni. Illetve komoly kutatómunkát igénylő kérést is maximum egyet írj.
• Ha lehet, ne kérj egyszerre három olyan témát, amivel nem mindenki tud/szeret dolgozni. Tehát ha mondjuk slasht vagy gyilkolászós-belezős horrort szeretnél, a harmadik kérésed legyen kevésbé kényes témájú, amivel esetleg egy fiatalabb Mazsola is tud dolgozni, hiszen mindenkinek benne van a pakliban, hogy az ő ötletei maradnak utoljára.

Példa a megfelelő kérésekre:

„Címzett: noci005@gmail.com

Tárgy: Tavaszi Ajándékozós Izé – jelentkezés

Kedves Nocy,

[blablabla]

A kéréseim:

1. Olyan sztorit szeretnék, amiben a főszereplőt (aki legyen fiú) komoly választás elé állítják, ami az egész életére kihat. Lehetőleg ne legyen benne romantikus szál.

2. Szomorkás történetet szeretnék egy kutyáról és a gazdájáról. A vége ne legyen teljesen hepiend.

3. Egy piros pöttyös labdáról szeretnék olvasni, ami legalább három különböző tulajdonosnál megfordul a történet folyamán. Ne legyen benne nagyon párbeszéd, a labda legyen megszemélyesítve, és az érzelmeken legyen a hangsúly, ami összeköti a tulajdonosaival.

Köszi!

Delilah”

A második szakasz a kérések lestoppolása. Tanulva a múltkori két TAI tülekedéséből, ezentúl hagyunk időt mindenkinek, hogy alaposan átrágja magát a kéréseken. És hogy mi alapján válassz? Íme néhány támpont:

• Próbálj olyan hármast választani, amiből nem csak az egyik kéréssel tudnál mit kezdeni. Többször előfordult már, hogy másik kérésből született novella, mint amit először választottak.
• Tedd fel magadnak a kérdést: meg tudom ezt írni? Ne az legyen az elsődleges szempont, hogy mit szeretnél legjobban megírva látni, hanem hogy melyik az, amivel tudnál alkotni. Ne feledd, a TAI nem kihívás, hanem az ajándékozásról szól. Itt nem kell brillíroznod, a lényeg, hogy szívvel-lélekkel írd, és ez az eredményen látszani fog.
• Ne csak a kérés nehézségét vedd figyelembe, hanem a rendelkezésedre álló időt is. Ha ránézésre tudod, hogy az adott feladatot te csak kisregény terjedelemben és/vagy hatalmas kutatómunkával tudnád összehozni, inkább válassz mást.

És eljutottunk a harmadik, egyben a legnehezebb, ám legszórakoztatóbb részhez: magához az íráshoz. Ezek tényleg szubjektív tippek lesznek, lehet, hogy nálad beválik, lehet, hogy nem, nekünk mindenesetre működtek.

• Ne ess neki az írásnak azonnal, inkább szánj egy kis időt a tervezésre és a ráhangolódásra. Olvasd át mindhárom kérést többször is. Biztos azt akarod írni, amit először kinéztél magadnak, vagy jobban belegondolva a másik mégis tetszetősebb? Esetleg össze tudod vonni a kéréseket?
• A kérések összevonásának az ajándékozott általában örül, pláne, ha sikerül frappánsan összeilleszteni két inkompatibilisnek vélt sztorialapot, DE! Ne kombózz, ha így előreláthatóan túl bonyolult vagy hosszú lenne a novella, ha a belevett történetszál felesleges és kirívó, esetleg szétesik tőle a történet.
• Kombózhatsz úgy is, hogy a többiből csak elemeket viszel a novellába, de a történeted feleljen meg legalább egy kérés minden kritériumának.
• Ne görcsölj a szószám miatt! Inkább hozd ki egy épphogy minimum terjedelmű novellából a legtöbbet, minthogy összecsapj egy nagyon hosszút. Ha nem tudsz hosszan írni, vagy az adott kérésből nem lehet hosszú sztorit kihozni, akkor sincs semmi baj.
• Ismerd a korlátaidat! Ha tudod magadról, hogy halogatós vagy, esetleg hajlamos vagy hosszú történetet írni, vagy elfoglalt leszel az írási szakaszban, inkább oszd be az idődet. Kalkulálj bele mindent, amire szükséged szokott lenni az íráshoz: vázlatíráshoz, tervezéshez, kutatómunkához, bétázáshoz.
• Elsősorban a kérést tartsd szem előtt! A kérésekből próbálj következtetni arra, hogy milyen lehet az ajándékozottad ízlése úgy általában. Például hiába tudnál ütős horrort írni az adott alapból, NE tedd, ha három romantikus-szirupos sztorialap került hozzád, mert az illető valószínűleg nem lesz boldog. Ne forgasd ki a kéréseket, ne próbálj trollkodni! Cibetmacska – ez a jelszó, kérlek, írd be a jelentkező mailedbe (a többieknek pedig psszt, hadd vegyék észre maguktól)! Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem lehet csavarni az eredeti koncepción (pláne, ha rájöttél, kinek írsz, és pontosan tudod, milyen történeteket szeret), de ne menj szembe az ajándékozottad ízlésvilágával.
• Ne itt próbálj túl sokat fogni! Az nem baj, ha a TAI keretein belül is feszegeted a határaidat, esetleg új műfajban próbálkozol, de ne tedd elérhetetlenül magasra azt a lécet. Ha úgy érzed, a rendelkezésedre álló idő alatt vagy a jelenlegi gyakorlottságoddal az eredeti koncepció túl nagy falat, inkább tervezz újra, nézd meg a másik két kérést, hátha azokkal könnyebben boldogulsz.
• Ha valami miatt nem tudod leadni a történetet, szólj időben! Azon leszünk, hogy senki se maradjon ajándék nélkül, de nekünk sem mindegy, mikorra kell a póttörténet. DE! A részvétel visszamondása a TAI-ból való több évi kizárással járhat. A nem megfelelő indokkal történő visszalépést nem tudjuk elfogadni (mert mondjuk nem tudtad beosztani az idődet, olyan esemény akadályozott, amit előre tudhattál, pl. vizsgák, dolgozatok, családi hétvégék). Kizárást von maga után az is, ha egyáltalán, még késve sem adod le a történetedet. Tehát arra kérünk, hacsak nem történt TÉNYLEG életbevágó, NE lépj vissza.
• És végül: valaki a te ajándékodat is írja. Írd olyan lelkesedéssel a sajátodat, ahogy azt szeretnéd, hogy neked is írjanak.

Jó olvasást a TAI-s történetekhez, és jövőre ismét várunk Titeket!

Üdv:
Nünü

Tavaszi Ajándékozós Izé kérdőív

Újfent köszönettel tartozunk 27 lelkes Imagines tagunknak, akik kitöltötték a TAI-val kapcsolatos kérdőívünket, és kiváltképp örültünk neki, hogy a házinyúl, illetve pár lelkes olvasó is megosztotta velünk a véleményüket. Mivel sokan osztottátok meg a véleményeteket velünk, rendhagyó módon most az egyéb megjegyzéseket is közzé tesszük, természetesen név nélkül.
PDF formában innen töltheted le.

Lássuk az összesítést:

Ajándékozó

Hogyan ötölted ki a három kérést?

Csak úgy eszembe jutottak :D
Tumblr okosság inspirált
Leültem, és kitaláltam. Kicsit azért megerőltettem magam. Egy egészen kicsit.
Átgondoltam, mit olvasnék szívesen.:)
Igyekeztem úgy súlyozni, hogy az egyik kérésem jóval szimpatikusabb legyen a másik kettőnél.
Az első és utolsó kérésnek van némi valóságalapja (egyes részleteik megtörténtek).
Teljesen új ötletek voltak, csak úgy bevillantak.
Olyan történést / hangulatot / ábrázolást kerestem fejben, amiről tényleg szívesen olvasok.
Olyan témák, amik akkor éppen foglalkoztattak.

Hogyan választottad ki az ajándékozottadat?

Én maradtam utoljára, így jártam:)
Későn stoppoltam ugyan, de már az elején megtetszett az egyik kérése. Úgy gondoltam, azt meg tudnám írni normálisan.
… ami maradt?
Majdnem ugyanolyan kérést küldtem be, mint amit kiválasztottam, szóval muszáj volt ezt választani.

Végül melyik kérést írtad meg?

Sokáig egy másikhoz gyűjtögettem az ötleteket, de végül az eredeti győzött.
Amelyik a legjobban beindította a fantáziámat.

Mennyire vagy elégedett a végeredménnyel?

…bár javítani mindig lehet.
Vis maior istene vert sorra, összecsaptam, szánom-bánom, de ha lement a vizsgaidőszak, jobb történetté gyúrom, mint ami most.
Elégedett is vagyok, meg nem is. Sosem tudok teljesen elégedett lenni az írásaimmal.
Nem vagyok maximálisan elégedett a sztorimmal, de ha több időm lett volna valamivel, valószínűleg akkor sem sikerül jobban.
A körülményeket tekintve kihoztam belőle a maximumot, de teljesen elégedett nem vagyok vele.
Az túlzás, hogy a maximumot kihoztam volna belőle, de magamhoz képest igen, úgyhogy elégedett vagyok magammal.

Mit fogsz másképp csinálni jövőre?

Reménykedek, hogy testhezállóbb kérések lesznek.
Gyorsabb leszek választásnál.
Nem tudom, hogy jövök-e jövőre, de próbálok kevesebb tennivalót bezsúfolni TAI idejére, hogy tisztességesen megírhassam.
Hamarabb érkezem, hogy olyan kérdést kapjak, amire rövid, frappáns, jól megírt történetet tudok kreálni.

Ajándékozott

Hogy tetszett az ajándékod?

Imádtam, tökéletes, teljesen más, mint ahogy elképzeltem. :D
Nagyon nagy meglepetés volt a végeredmény, nem gondoltam volna, hogy így is meglehet írni. Imádtam az ajándékom.
Sokkal jobb, mint amire számítottam^^

Mitől lesz számodra igazán jó az ajándéknovella?

Érződik rajta, hogy a szerző sokat foglalkozott a kéréssel, átgondolta, csiszolta, számított neki, hogy ez ajándékba készül.
Igazából nincs sok kritérium, csak legyen úgy nagy általánosságban jó. :P
Színvonalas, igazi minőségi munka sok extrával.
Látszik rajta, hogy az írója örömet akart okozni, és nem csak összecsapta.
Ha nem is követi ától cettig amit én kitaláltam, de hangulatos, kerek, átgondolt és jó történet.
Mert a kérésem alapján íródott, és az enyémnek érzem
Nem tudnám definiálni. Ha magával ragad, ha képes bevonni a történetbe, azt se bánom, hogy ha éppen csak köszönőviszonyban van az én kérésemmel.

Olvastál más ajándéknovellákat is?

Olvasók

Nyomon követed a TAI eseményeit?

Ebben az évben miért nem vettél részt a TAI-n?

Mert én vagyok a nyusziii :D
Egyetem :C

Jövőre részt veszel a TAI-n?

Ha az időm engedi, akkor mindenképpen szeretnék jönni jövőre, mert nagy fun :D
Remélhetőleg nélkülem jövőre sem lesz TAI :D

Táj-, szoba- és karakterábrázolás

A nap épp nyugodni készült, a páratartalom pedig a kellemesnél magasabb volt. Sűrű felhők gyülekeztek az égen, a köd pedig elhomályosította a hegyeket a távolban. A tücskök ciripelése és a békák kuruttyolása adták az alapot a természet esti szimfóniájához, amelyben a pár még ilyenkor is csivitelő énekesmadárnak jutott a szólószerep. Szép este volt.

Épp ideális egy cikk megírásához az Imagine Blogzine-ba.

Ahogy már azt a címből sejtitek, ez alkalommal a táj-, szoba- illetve karakterábrázolásokkal fogunk foglalkozni. Sőt, már el is kezdtük.

A fenti tipikus példája a rosszul elhelyezett leírásnak. Erre időjárás-jelentéses történetkezdésként szoktunk hivatkozni, és gyakran előforduló hiba. Mi lenne ideálisabb a történet kezdéséhez, mint az aktuális napszak részletes leírása? Megadja a kezdő hangulatot, atmoszférát teremt, az olvasó rögtön a helyszínen érezheti magát. Valami ilyesmi futhat át az időjárás-jelentés kedvelőinek a fején, amikor alkalmazzák, a végeredmény pedig általában az, hogy az első egy-két bekezdést gyakorlatilag simán ki lehetne törölni a történet elejéről. De miért olyan rossz így kezdeni? Egyrészt, mert rém unalmas, másrészt pedig elcsépelt, és senkit nem érdekel. Harmadrészt és legfőképpen azért, mert ezzel épp az ellenkező hatást érjük el, mint amit szeretnénk vele kelteni, mivel mindent csinál, csak az olvasót nem ragadja magával.

Hasonló gyakran alkalmazott fogás, amikor az író az első mondatba igyekszik minden benne rejtőző költői vénát belesűríteni, ami hosszú, néha giccses és a történet többi részétől elütő kezdéshez vezet. Ez ráadásul nem csak a történet legelején szokott megjelenni, hanem sokszor a belső leírásokban is.

 A fényes napkorong meleg sugarai táncra hívták az azúrkék égen tovaúszó fellegeket, majd a játékban elfáradva megcsillantak a fűszálakon apró igazgyöngyökként megülő vízcseppeken, hogy utána kristályként sziporkázva, mint a tündérvarázslat oszoljanak szét az éterben. Delilah a szobájában ült és nézte a tájat.

És akkor folytassuk is rögtön az egyik legfontosabb momentummal: a karakterleírással.

Karaktert leírni nagyon nehéz, hiszen sok írónak az a leghőbb vágya, hogy az olvasó fejében ugyanaz a kép jelenjen meg a hőséről, mint ami neki is mindig a szeme előtt lebeg, amikor írja. Emellett számtalan más akadályba is ütközik. Hogyan írja le? Milyen részletességgel írja le? Mégis mikor, milyen apropóból írja le? Ezek mind nehéz kérdések, és nem csak egy jó megoldás létezik, de persze akadnak ügyetlen megvalósítások is. Mi most a legtipikusabbakkal foglalkozunk.

 Delilah aprót sóhajtott, majd felkelt a székéből, és légies lépteivel a falitükréhez sétált, majd farkasszemet nézett önmagával.

Aki arra tippelt, hogy most a “tükörben leírás” következik, az elégedetten hátba veregetheti magát. Fájóan gyakori fogás, hogy a karakter meglátja önmagát valamilyen tükröződő felületben (ez lehet tükör, víz, ablak, valaki szeme, akármi) ezzel kényelmes lehetőséget kínálva fel az írónak. Ne alkalmazzuk. Lehet, hogy egyszerű és kényelmes, de ettől még klisé marad.

Az sem célszerű, ha a karaktert helyzettől teljesen függetlenül máris leírjuk, amint megérkezett. Az akció például nem az a rész, amikor akár a karakter, akár az olvasó azon kezdene elmélkedni, miként is néz ki az új szereplő.

 A nyíl szélsebesen repült Conan szíve felé. A férfi vadásza felé kapta pillantását, és egy zöld köpenyes nőt látott. Vörös haja csak úgy lángolt, ahogy lobogott a szélben, macskás szemei azúran szikráztak, szűk ruháján keresztül pedig, ami az erdőjáráshoz szükséges kényelmet biztosította számára, átsejlettek szálkás, hajlékony izmai.

Egy másik gyakori szokás a szem-haj-bőr leírás, ez történetesen pontosan azt jelenti, amire a neve utal.

Delilah egy férfit pillantott meg az ajtóban, akinek szőke haja és kék szeme volt, mellette egy másik férfi lépett be, akinek viszont barna haja és hasonlóan barna tekintete volt.

Ebből aztán nem sok mindent tudtunk meg a karakterről. Persze, ha egy nagyon mellékszereplőről van szó, nincs szükség részletes elírásra, de azért a “szem-haj-bőr” fogást inkább akkor se alkalmazzuk. Elég snassz, és nem is túl szép megvalósítás. Mellesleg hiába van a szemnek színe, a tekintetnek attól még nem lesz.

Szintén nem jó ötlet hajszínhez és szemszínhez hasonló rendkívül jellegzetes tulajdonságokkal hivatkozni a szereplőkre a kommentárban. Kis mértékben belefér, de ha több szereplő esetében használod, az olvasónak nagy eséllyel fogalma sem lesz róla, kiről van szó:

– Elegem van belőled! – csattant fel a szőke hajú férfi.

– Én is végeztem veled! – kiabálta a barna hajú férfi is.

– De melyikőtök volt Conan?! – kapott fekete hajához Delilah.

A karakterleírások egy másik főbb problémája, hogy akaratunkon kívül könnyen agyonhasznált frázisokat írhatunk.

Delilah arcát ébenfekete tincsek keretezték éles kontrasztot alkotva porcelánfehér bőrével, és haja laza hullámokban omlott a hátára. Mandulametszésű smaragdszemében démoni láng izzott, amit finom vonalú szemöldöke árnyékolt be. Puha, telt, rózsavörös ajka szegletében huncut mosoly bujkált. Törékeny alakja ellenére kecses magabiztossággal sétált előre.

Conan markáns vonásai elkomorodtak, ahogy a nem mindennapi tüneményre vetette ametiszt pillantását. Szalmaszőke haja laza eleganciával hullott széles homlokára, nemes vonásai pedig még inkább előkelő kisugárzást kölcsönöztek neki. Erős karjait most távolságtartóan fonta össze a mellkasán, ahogy jeges tekintetével lassan végigmérte az apró lányt.

Külön felhívnánk a figyelmet a szemek és drágakövek között vont gyakori párhuzamra. Emellett a szereplők gyakran eregetnek magukból virág/pézsma/tengerparti levegő illatot, vagy ezek változatos keverékét, amit csak kellőképpen képzett ormánnyal lehet kiszagolni. Ha egy ilyen illat rögtön megcsapja az orrod, az a valóságban egyébként sem valami kellemes.

Folytassuk a szobaleírásokkal. Legalább olyan nehéz elhelyezni őket, mint a karakterleírásokat, és legalább olyan könnyű elrontani. Viszont szükségesek, hiszen a karakterek valahol vannak, nem a levegőben lógva cselekednek vagy beszélgetnek. Változó, hogy mikor mennyi elég egy szoba leírásához, és ki, mikor, mennyit mond el róla, de a legrosszabb, amit tehetünk, hogy felsoroljuk, mi látható a szobában.

Delilah először lépett be Conan faházába. A padló fából volt és egy szőnyeg volt rajta. A sarokban egy szekrény volt. A plafonról csillár lógott, amiben gyertyák voltak. Az ablakok el voltak függönyözve. A szoba közepén nagy asztal állt. Három szék volt körülötte.

Ez unalmas, és semmit nem jegyez meg belőle az olvasó, a voltnál pedig jóval érzékletesebb igéket is használhatunk. Egy ilyen leírás nem kelt semmilyen érzelmet az olvasóban, ezáltal semmit nem mond el.

Viszont a ló másik oldalára sem nehéz átesni.

Delilah szobájába a vörösesbarnára pácolt, tölgyfakeretes üvegablakon keresztül betört a reggeli fény, a szellő pedig szétlibbentette a törtfehér csipkefüggönyöket. A napsugár végigpásztázta a halványrózsaszín tapétával barátságos kombinációt alkotó, elefántcsont-fehérre festett, fenyőből készült szekrényeket, melyek ajtaján vékony arany vonalakkal rokokó díszítések rajzolódtak ki. A lakkozott parkettát beterítő perzsaszőnyeg képei egy indiai történetről meséltek, a szekrényekhez illő baldachinos ágy nehéz, mélybíbor bársonyfüggönyei pedig lágyan omlottak alá, elrejtve a szobába lépő személyzet kíváncsi szemei elől a mályvaszínű szaténlepedők között nyugvó leányt.

Ez a leírás olyannyira informatív, hogy már-már az egyes tárgyak hexadecimális színkódjait is megadhatnánk belőle. Felesleges ennyire részletezni, hiszen ugyanoda lyukadunk ki vele, mintha semmit nem írtunk volna, az olvasó agya egyszerűen blokkolja a túl sok információt és semmit nem jegyez meg belőle.

 

Isobel és Khim

Interjú a Házinyúllal, Nocyval

Az Imagine-re is minden év tavaszán ellátogat a nyúl, de rendhagyó módon nem hímes tojásokat és csokifigurákat, hanem novellákat tojik a vállalkozó kedvű írók mail fiókjába. Most itt van velem az Imagine Házinyula (alias Nocy), hogy válaszoljon nekem néhány kérdésre az ő napján:

Első és legfontosabb kérdés: Hogyan váltál az Imagine ügyeletes nyulává?
Még a legelső alkalommal történt, amikor igazából nem lett volna időm megírni a történetet, de szerettem volna részt venni az ajándékozásban. Jeleztem, hogy szívesen csinálom, ha nem akad rá más jelentkező; következő évben pedig már az adminok kerestek fel, hogy lennék-e megint én. Tavaly kaptam a megtisztelő Házinyúl nevet is :).

Te hogyan készülsz az éves TAI-kra? Kipucolod előtte a fiókod? Törlöd az összes programod estére? Bekészítesz egy kis kávét/energiaitalt karnyújtásnyira?
Igazából erre az évre érzem azt, hogy végre megtaláltam a megfelelő módszert, hogyan is kéne. Először egy kicsit összeszedetlen voltam, másodszorra már túlszerveztem magamban a dolgokat, most viszont már kezdem megtalálni az arany középutat. Megnyitok egy új TAI-s mappát, nyitok gyorsan 3 Word doksit (az egyikbe mennek a jelentkezők az e-mail címükkel meg a vállalt kéréseikkel; a másikba a kérések névvel; a harmadikba az összekutyult, név nélküliek, amik majd felkerülnek az oldalra + ide kerül az is, hogy mi a végső felkerülési sorrend), és az e-mail fiókomban csinálok egy újabb TAI fület. A helyzet az, hogy bármit magam mellé készíteni teljesen felesleges lenne. A teám kihűlne, a vizem megmelegedne, mire végzek :D.

Ez már tényleg vérprofizmusra vall. Szóval… Hogyan néz ki a történetvázlat leadásának az estéje? És a lefoglalásoké? Na és az ajándékozásé?
A történetvázlatok leadásának határidején még nincs semmi extra. A legtöbben elég gyorsan megírják őket, ilyenkor nincs is torlódás.

A lefoglalások estéje már zűrösebb. Az a helyzet, hogy olyankor bő egy órán keresztül észre sem veszem, hogy mi van körülöttem, annyira összpontosítok, hogy ne rontsak el semmit. Nézem ki, melyiket, szabad-e még, ha igen, felírni, kiszürkíteni, válaszolni.

Utána viszont már ritkásabb, ilyenkor az első órában jön a lerohanás.

Az ajándékozásé a legnehezebb. Olyankor ugye még folyamatosan érkeznek az ajándékok is, és azokat is el kell rendezni. Mindig van pár, ami az utolsó utáni pillanatban érkezik Utána pedig az, amíg mindenkinek elküldöm az ajándékát, legalább egy óra – jó esetben De megéri, mert jó érzés nekem is, meg az ajándékozottaknak is.

Tényleg, milyen érzés kívülről követni az eseményeket?
Nagyon jó, mert tudom, hogy még ha közvetetten is, de sok embernek szerzek örömet. Rengeteg kedves ember van, és a sok köszönő levél, amit kapok, mindig jó érzéssel tölt el. :) Mindenkit megölelgetnék, ha lenne rá mód. :)

Melyik a legemlékezetesebb levél, amit a TAI alatt kaptál? Vagy mindegyik az? :D
Mindegyik emlékezetes, idén két levelen mosolyogtam nagyon jót. Az egyikben az szerepelt, hogy az író már órákkal előre megírta a levél formáját, hogy csak a számokat keljen beírnia. A másikban pedig szerepelt a blablabla szöveg, ami a mintalevélben is, merthogy csak így felel meg a formai követelményeknek.

A legjobb az, hogy sokan jelezték, azért jelentkeznek idén is, mert tavaly nagyon jó élményeket szereztek.

El szoktad olvasni az ajándéknovellákat? Beléjük kukkantasz, mielőtt továbbküldöd őket? Egyáltalán szabad beléjük pillantani?! Hogyan van ez?
Ha sok-sok időm lenne, mind elolvasnám. Így azonban csak azokat olvasom el teljesen, amik nagyon felkeltették a figyelmem – itt főként a kérésekre kell gondolni. Én úgy értelmeztem, hogy beléjük pillanthatok, úgyhogy általában megnyitom őket, legalább azért, hogy lássam, tényleg ott van-e a szöveg, biztosan jó dokumentum lett-e elküldve meg ilyesmi. Igazából leszoktam arról, hogy beleolvasgassak, ugyanis egy alkalommal szembe jött velem egy helyesírási hiba, és szinte viszketett a tenyerem, hogy belejavítsak.

Ezek szerint neked is vannak kedvenc kéréseid. Éreztél már olyat, hogy legszívesebben ki se rakod a kérést a többi közé, hanem te magad majd megírod? :D
Őszintén? Igen!

Tudsz konkrét példát is hozni? Mondjuk a tavalyi vagy akár az ideiek közül?
Most így hirtelen nem jut eszembe egy sem, de általában azokba szeretek bele, amik vagy nagyon viccesek és kifordítottak; vagy olyan kihívást látok bennük, amik tudom, hogy sokat segítenének a fejlődésben.

Szoktak egyébként segítséget kérni a résztvevők tőled a novella megírásában/ötletelésben/bétázásban?
Minden évben van, aki valamilyen kérdéssel fordul hozzám. Általában olyankor, ha valamiben nem biztosak. Például hogy lehet-e E/1-es az írás, vagy belevihetnek-e egy mesét, vagy mit gondolok, az ajándékozott örülne-e ilyen stílusú írásnak. De arra is volt már példa, hogy valakit kisegítettem bétázás terén, bár ez nem szerencsés, mert ha nem lesz kész előbb a novella, akkor feltorlódik a Nyuszis teendőimmel. :)

Ezek szerint volt már olyan, aki próbálta kipuhatolózni az ajándékozottja kilétét? Mi ilyenkor a Házinyúli kötelességed? :D
Ilyenkor általában olyan félrevezető választ adok, amiből aztán törhetik a fejüket, hogy ki lehet az, akinek írnak! De igazából jól viselkednek azok, akik játszanak, és tényleg nem faggatóznak :).

Jövőre újra lesz TAI. Akkor ismét nyúl leszel, vagy egyszer te is íróként veszel majd részt?
Valószínűleg megmaradok Nyuszinak. Annyira beleszoktam, hogy furcsa lenne mást csinálni :). Élvezem, hogy tudok mindent! :D

Mint már rutinos Házinyúl… van esetleg valami javaslatod, amivel a TAI-t jobbá lehetne tenni? Hm… Szerintem követhető a dolog, úgyhogy nem igazán van. :) Általában az újoncok szoktak nálam kérdezősködni, de csak azért, mert nem tudják, hogy minden kiderül időben. :)

Jól szervezitek az eseményt!

Köszönjük :).
Én köszönöm a lehetőséget. :)

És végül, ami talán a legjobban érdekel mindenkit: most fordul a kocka. Mondj egy történetvázlatot, amit te olvasnál szívesen novella formában!
Húha! Most feladtad a leckét! Nem is tudom…

Szívesen olvasnék egy olyan fantasy történetet, amiben a főszereplő lányt kihívás elé állítják. Mindegy, hogy milyen elé, a lényeg, hogy megnevettessen, és kikapcsoljon

Most így hirtelen, 2 perc alatt ez jutott eszembe, kevésbé klisés változathoz szükségem lenne néhány napra! :D

Nekem ez is tetszik, ki tudja, lehet az interjú felkerülése után egy meglepetés vár majd a fiókodban.

Köszönöm, hogy időt szakítottál az interjúra, de nem is rabolom tovább, hiszen már csak alig másfél óra van hátra a leadási határidőből.

Aranyosak vagytok, hogy gondoltatok rám. Én köszönöm még egyszer a lehetőséget :). Igen-igen, most jön a roham másik fele! :D

Remélem, jövőre is megdől a jelentkezők rekordja, és még többen részt vesztek. Tényleg jó, és megéri :).

Amikor az ötletek összeadódnak

Kedves olvasóink! Ez alkalommal a közös történetírásról szeretnék néhány gondolatot írni. Ahogy a bétázásról szóló cikknél, ezúttal is megemlítem, hogy nem vagyok profi író, nem tanultam ilyen irányban, tehát csak a saját tapasztalataimat osztom meg veletek, hiszen nem egy emberrel írtam már közös sztorit, illetve találtunk ki együtt történetet. Tehát ezek nem kőbe vésett szabályok, csak útmutatók.

Közösen írni jó móka – ez vitán felüli tény, viszont ahhoz, hogy a végeredmény mások számára is élvezetes legyen, ahhoz szeretnék néhány ötletet adni.

 Mit értesz közös sztori alatt?

Léteznek olyan szerepjátékok, amik chaten, MSN-en, fórumokon íródnak, de ezúttal a novella vagy regény formában készült történetekről ejtenék most szót.

Hogyan fogjunk hozzá? 

A kezdet általában adja magát; a legtöbb közösen írt sztori alapja beszélgetés közben, spontán születik, utána csak úgy záporoznak az ötletek. Viszont, mielőtt fejest ugranál a megírásba, ilyen esetekben nem árt komolyabban megtervezni a történetet. Egy olyan sztori esetében, amit többen írnak, még inkább végig kell gondolni a cselekményt. Ilyen esetekben könnyen szárnyra kap a fantázia, és könnyen félresiklik a történet az eredeti ötlethez képest – sajnos a legtöbb esetben nem a megfelelő irányba.

Az ötletkupacból nem könnyű az eseményeket az olvasó által követhető sorrendbe állítani, illetve rendszerezni, mi az, amit mindenképp bele kell írni, és mi az, amit jobb, ha kihagyunk.

Mit írjunk bele mindenképp? 

Mindent, ami a sztori megértéséhez feltétlenül kell. Lehet, hogy mivel ketten (vagy akár többen) találtátok ki a történetet, így nektek minden ok-okozati összefüggés világos, de egy kívülállónak nem biztos, hogy az. Az ilyen hibát könnyen ki lehet küszöbölni: egyszerűen kérjetek fel egy a cselekménybe nem beavatott kívülállót, aki elolvassa a fejezeteket és megmondja, mennyire találta átláthatónak.

Mit hagyjunk ki belőle? 

A belsős poénokat. Lehet, hogy nektek bizonyos háttérismerettel néhány szituáció hihetetlenül vicces, de az olvasó nem biztos, hogy érteni fogja azokat. Persze, vannak olyan belsős poénok, amik tényleg jópofák – de ennek eldöntését inkább bízzátok a bétátokra.

Érdemes a túlságosan csapongó mellékszálakat kihagyni a végleges sztoriból, ahogy a kevés funkcióval rendelkező mellékszereplőket is.

Hogyan írjuk? 

Erre igazi választ nem tudok adni – ahogy nektek kényelmes. Viszont van egy írási mód, amit érdemesebb elkerülni: ha egy mondatot te írsz, a másikat pedig az írópárod, és így folyamatosan, a sztori végéig… nos, ez ritkán szokott élvezhető végeredménnyel járni. Hiába vagytok külön-külön jó írók, a mondatonkénti váltással a stílus sem lesz egységes, ráadásul nagyobb eséllyel fordulnak elő igeidő-váltások, alanyegyeztetési problémák.

Az egységes stílushoz a legszerencsésebb talán az, ha az egyik személy írja, a másik pedig csak az ötleteket adja hozzá – de ez a többiektől veszi el az írás örömét.

Mi a teendő, ha a karakterek nem közösek? 

Lehet, hogy nem a sztorival egy időben találjátok ki a szereplőket, hanem már meglévő karaktereiteket pakoljátok egy történetbe. Ilyenkor (hacsak tényleg nem mondatonként írjátok) időnként kénytelenek vagytok a másik szereplőjét mozgatni. Ez elég kényes dolog, könnyen okot adhat vitára – légy őszinte, te sem szeretnéd a saját karaktered önmagából kiforgatva, a sztorihoz képest indokolatlanul megalázó helyzetben, vagy ne adj Isten, holtan látni… Így inkább tartsátok magatokat az előre megírt tervekhez, hogy ne legyen a vége sértődés.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad a cikkemet, remélem, találtatok benne néhány hasznos tanácsot!

Xwoman

Vázlatok a vázlatokról

A legtöbb amatőr írót egy kósza ötlet sodorja a monitor elé vagy a füzet fölé, és hirtelen elhatározással kezd neki legelső történetének, mindenféle vázlat nélkül, csak írja, ami eszébe jut.

Sok sikeres mű született így, azonban figyelembe kell vennünk, hogy amíg az első, bevezető fejezeteket még képesek vagyunk gond nélkül megírni, a későbbiekben súlyos problémákkal nézhetünk szembe, amelyeket a vázlatok hiánya okozott.

Az egyik leggyakoribb hiba, amelyet az amatőr írók elkövethetnek, hogy nem foglalkoznak a kronológiával, azaz nem figyelnek arra, mennyi idő alatt játszódik a történet, mennyi idő telt el az egyes részek között.

Bár az olvasók nem naptárral és tollal a kezükben fogják olvasni a műveket, mégis zavaró lehet, ha az iskolaév már hat hete tart (mert állandóan a „következő héten” kifejezéssel és társaival találkozunk a szövegben), de az író még mindig szeptember végét emlegeti, mikor megpróbálja behatárolni a történet idejét. Az olvasók (olykor akaratukon kívül is) próbálják nyomon követni az események időrendjét, és az ilyen lépésekkel csak megzavarjuk őket.

Így, ha nem is azelőtt, hogy elkezdenénk írni, de az első pár fejezet után ajánlott készíteni egy naptárat, amelyben megjelöljük a legelső napot, és ehhez képest a fontosabb történéseket. Ha egy konkrét évről van szó, legjobb, ha az internetről nyomtatunk ki egyet, segítségképp. Ha csak egy napot tudunk biztosra, például, hogy február elseje péntekre esik, akkor ez alapján keressünk egy megfelelő évet. Egy naptár jó kezdet a vázlatíráshoz is.

A cselekményvázlat is fontos dolog, ebből adódik az amatőr írók másik leggyakoribb hibája. Történetesen az, hogy elkezdenek írni, majd publikálni, miközben még azt sem tudják, mi fog kialakulni a történetből.

Legelső cselekményvázlatunkat elég a főszereplőnk szemszögéből elkészíteni. Nem kell mást tenni, csak leírni az első fejezetek történéseit pár mondatban. Például:

„Elkezdődik az iskolaév. X először találkozik Y-nal. Kiderül, hogy Z a nyáron Új-Mexikóba költözött.

Ez a vázlat tényleg csak a legfontosabbakat tartalmazza.

Ha eljutottunk egy darabig – nem muszáj egyből a végéig elkészíteni, ha időközben kimerül az ihlettár -, áttérhetünk a részletesebb cselekményvázlatra, ahol már fejezetek szerint bontjuk le az eddig megírtakat. Fontos megjelölni, hol a fejezet eleje és a vége, illetve ide már megtervezhetjük a mellékszereplők jeleneteit is. Például:

„1. fejezet: Elkezdődik az iskolaév. X nehezen ébred fel, késésben van. Várja, hogy Z elvigye autóval, de nem jön. Futás a buszmegállóig. X találkozik Y-nal. Felvetik, hogy talán Z annyira élvezte a nyaralást, hogy meghosszabbítja a szünetet. Elkésnek az évnyitóról. Összefutnak Mr. Q-val, büntetés. Az osztályfőnök bejelenti, hogy Z Új-Mexikóba költözött.

Az ilyen mondatok segítenek egyenesben tartani a történet alakulásának irányát. Az üres részeket úgy töltjük ki, ahogy szeretnénk, és, ha már van egy ilyen szintű válaszunk, kisebb az esélye annak, hogy a regényünket öt-tíz fejezet után ihlethiány miatt abbahagyjuk, hiszen, ha ránézünk erre a pár mondatra, mindig újabb és újabb ötletek villanhatnak be, amelyeket felhasználhatunk a továbbiakban.

A cselekményvázlatot ajánlott kombinálni a naptárral, így a mondataink mellé már rögtön oda is írhatjuk, hogy „2011. szeptember 1-je, csütörtök, még ha ez így, konkrétan nem is fog megjelenni a történet szövegében. És ebből már észre is vesszük, hogy mindjárt itt a hétvége, oda is beiktathatunk valamit, ami előreviszi a történetet. Mondjuk Z váratlanul mégis feltűnik a városban pár órára.

Fontos még a karakterleírások elkészítése is. Ugyanis, ha a történet elején egyik szereplőnknek még a hátát verdesi a haja, pár nappal később meg már a földet söpri, azt az olvasó biztosan észreveszi, sokkal inkább, mint a keletkező időzavart. Ezért bármennyire is feleslegesnek érzed, készíts egy rövid karakterleírást! Elég, ha tartalmazza a magasságát, súlyát, haj-, szem- és bőrszínét, az ismertetőjegyeit, csak ne ess abba a hibába, hogy a kék szem idővel bezöldül vagy elszürkül, esetleg a hajszíne lesz bizonytalan, vagy jó harminc centit veszít a magasságából a főhősöd, mert ezt akkor veszik észre leginkább az olvasók, ha nem fejezetenként, hanem egyben olvassák a regényed.

Persze minden írónak megvan a maga szokása, hogy hogyan írja meg a történetét. Valaki képes az első betűtől az utolsóig megírni egy regényt úgy, hogy kézben tartja az összes szálat, nem kell puskáznia. Valaki jobb szereti, ha minden ott van a keze ügyében, és elég abban visszanéznie, nem pedig átolvasni négy-öt fejezetet, hogy egyetlen szót megtaláljon. Mások egész jeleneteket megírnak előre, hogy aztán csak be kelljen illeszteni a megfelelő helyre. Van, aki mindezt együtt alkalmazza, mert annyira szükségét érzi a részletességnek és az átláthatóságnak, mindemellett írás közben kevesebbet kell görcsölnie azon, hogy mi történjen egy-egy fejezetben.

Szó, ami szó, a vázlat hasznos dolog, és nem úgy kell felfogni, hogy megmásíthatatlan, megköti és szabályozza az írót. Ez inkább csak egy mankó, segít átlátni a történet egészét, hogy honnan indult, merre tart, és akár azt is, hogy egy kis módosítással felborul-e a mű eseménysorozata, vagy sem, és, ha zavaros lesz, melyik jeleneteket, fejezeteket kell átírni, hogy újra akadálymentesen gördüljön a cselekmény.

Rea