Kedves olvasó! Mint a címből is látszik, ezúttal a romantikus történetek írásához szeretnék egy kis segítséget nyújtani. Ismét fontosnak tartom leszögezni, hogy nem vagyok hivatásos író, amit itt olvashatsz, az nem szentírás, csak az eddigi tapasztalataim alapján összeszedett tanácsok.
Ebben a cikkben nem az irodalmi értelemben vett romantikát fogom boncolgatni, hanem amit a köznapi értelemben romantikusnak tartunk, vagyis a szerelmi szálra épülő történeteket. Kezdjük azzal, hogy miért jó romantikust írni? Mert ez a műfaj kortól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül könnyen találhat olvasókra, ráadásul gyakorlatilag akármilyen műfajjal szerencsésen kombinálható, igazi jolly joker. Írhatsz olyan romantikus sztorit, amit a legtöbben átéltek (vagy épp átélik), esetleg olyat, amit csak szeretnének átélni. A lehetőségek végtelenek – bár talán ez a műfaj az, amiben az írók a leginkább szeretik használni a kliséket.
Mitől is működik egy romantikus történet (vagy egy másik műfajba beleszőtt szerelmi szál)? A válasz egyszerű: a felek közötti kémiától. Hogy el tudd hitetni az olvasóval, hogy a párosodat az ég is egymásnak teremtette, és együtt KELL legyenek. Ennek feltétele az, hogy a szereplők külön-külön is működőképesek legyenek. NE akarj tökéletes lányt és tökéletes fiút írni (amennyiben hetero sztorin dolgozol, de természetesen az itt leírtak a slashre és femslashre is ugyanúgy vonatkoznak). Jól felépített, összetett karakterekkel ez a kémia jobban összejön. Inkább arra kell törekedni, hogy a szereplők hibáikkal és erényeikkel összhangban legyenek, vagy kiegészítsék egymást, de az olvasónak látnia kell, mi annyira vonzó a másikban.
A legtöbb romantikus történet itt tud elcsúszni, ezért összeszedem a leggyakoribb karakteralkotási hibákat. Ezeket általában kezdő vagy fiatalabb írók követik el, és elég sűrűn találkozni velük. Szóval ezeket a párosokat inkább próbáljátok kerülni:
- A főhős én vagyok! – Amikor a történet főszereplőjét az író magáról mintázza. De ha már ő az író, megdobja pár olyan extra tulajdonsággal, amivel ő maga is szeretne rendelkezni, és kész is a Mary Sue. Ezt a karaktert az írók általában a saját ideáljukról (kedvenc színészről, énekesről, esetleg a titokban szeretett szomszéd srácról) mintázott, de még jobban felextrázott szereplővel hozzák össze. A végeredmény a legtöbb esetben az, hogy az olvasó egyik karakterrel sem tud igazán szimpatizálni, a történet pedig inkább komikussá válik.
- Túl átlagos lány – aki végig azt hajtogatja a sztoriban, hogy ő semmiben sem különleges, ám a (sokszor túl) tökéletes fiú mégis őt választja.
- Miss Tökély – vagyis ő szintén Mary Sue, akinek egyetlen rossz tulajdonsága sincs, ellentétben a jó tulajdonságait napestig lehetne sorolni. Ő általában a megkeseredett, számtalan tragédiát átélt fiú jégszívét olvasztja ki.
- ??? – amikor a két fél csak azért van együtt, mert az író így akarja. Nincs kémia, nincsenek látható érzések, üres az egész.
- Megváltozom érted! – amikor az egyik fél saját kezdeti valójából teljesen kivetkőzik a sztori végére, és csakis a párja kedvéért. Persze, egy jól megírt történetben is van jellemfejlődés, de itt teljes – és hiteltelen – átalakulásról beszélek. Például amikor a züllött rosszfiúból mintafiú lesz, vagy a slasheknél gyakran előfordul, hogy csont heteróból meleg válik.
És most következzen a cselekmény. Ha a történeted csak szimplán romantikus, vagy valami más műfajjal ötvözöd, akkor is fenn kell tudnod tartani az érdeklődést. Léteznek sokszor bevált romantikus sémák, ezek közül sorolok fel néhányat – hogy miért jók, és mivel lehet őket elrontani. Természetesen nemcsak ezek léteznek, és ezeket is ötvözheted vagy csavarhatod ízlés szerint.
- Szeretlek-gyűlöllek – amikor a felek eleinte utálják egymást, aztán mégis egymásba szeretnek. Ez talán a legnépszerűbb, és nem véletlenül. A kezdeti szócsaták viccesek, teret ad jellemfejlődésnek, és ha jól írják, az olvasó tövig rágja a körmét, amíg a felek ráébrednek, hogy amúgy szeretik egymást. Viszont ezt is el lehet rontani: ha a kezdeti utálat nincs megindokolva, csak különösebb ok nélkül piszkálják egymást, vagy ha az érzések megváltozása nincs jól felvezetve.
- Rómeó és Júlia románc – a főhősök majd’ elepednek egymásért, ám bizonyos tényezők miatt nem teljesedhet be a szerelmük. Ez lehet külső (mondjuk tanár-diák kapcsolat, más társadalmi osztály, stb…) vagy belső ok (mert a szereplő a világ másik végére készül költözni, vagy halálos beteg, és nem akarja ezt a terhet a másikra zúdítani, stb…). Ennek a sémának a legnagyobb buktatója, ha az akadályozó tényező nem elég erős vagy mondvacsinált.
- El kell válnunk, mert… – a felek szeretik egymást, együtt is vannak, csak valami nagyon súlyos közbejön. Az elválás mindig fáj, pláne, ha senki sem akarja. A buktató ennél is ugyanaz, mint az előzőnél.
- Akkor is megszerezlek! – az egyik fél epekedik, a másik pedig eleinte figyelmen kívül hagyja. Így az epekedő mindent bevet, hogy mégiscsak ő legyen a befutó. A „mindent bevet” része könnyen mutathatja a szereplőt gyenge jelleműnek, manipulálhatónak, vagy épp ellenkezőleg: manipulatívnak, gátlástalannak, ami rosszul is elsülhet.
- Vége – a nagy szerelem véget ért, a szereplőnek fel kell dolgoznia. Itt nem tudok konkrét hátulütőt írni, hiszen az ilyen történetek eleve nagyon változatosak. Lehet, hogy a másik fél meghalt, vagy pusztán elváltak, lehet végleges válás, esetleg hagyhatsz apró reményt, hogy újra összejöhetnek.
- Szerelmi háromszög – ez mostanában az egyik legnépszerűbb séma. Igazán jól akkor működik, ha mindhárom karakter van elég érdekes, és mindkét szál egyformán izgalmas, illetve mindkét kapcsolat egyformán erős hatással van a főszereplőre.
Folyt. köv.
Üdv: Xwoman